10. Whatever

 Bocsánat. Előre is, mert a vége talán kicsit sokkoló! :)
De kérlek kommenteljetek, mert nagyon kíváncsi vagyok,
hogy ez a rész mit váltott ki belőletek! A pipának is örülök
de 12(!!) feliratkozónál már pár komi is jól esne (igen, enyhe
célzás, hogy büszke vagyok erre a számra.. :D ).
Este van, megyek aludni, szóval csak jó olvasást! 
PS:  Amúgy pedig holnap.. vagyis ma ballagok. Éljenek a karikák a szemek alatt!  :P

Becka

Megbeszéltük.. Már ahogy ezt meg lehet. Ültünk hallgattunk, majd hirtelen egyszerre kezdtünk bele. Hagyta, hogy én mondjam, így hamar leesett az álla, mikor hazugság, és - Alex javaslata ellenére - köntörfalazás nélkül elmondtam neki, hogy Ever belezúgott. Egy darabig csöndben gondolkozott majd kinyögte, hogy lehetetlen, nem is ismerik egymást.. Én pedig belekezdtem, hogy ezért kell ezen változtatni.. Így egy kicsit összeszólalkoztunk, hogy ő nem akarja őt megismerni, és, hogy ő nem szeretne lányokkal randizni, mert.. De én közbe szóltam - mint mindig - , így nem derült ki, mi is lett volna a mondat második vége.. Úgy, ahogy az sem, hogy még az elején mit szeretett volna mondani. A homályba veszett egy jó darabig.. Csak sok idő elteltével mondta el, hogy mi is lett volna a mondandója..

 Három teljes hét telt el. Nem hinné az ember, hogy ennyi idő meghatározó lehetne. Ash "közeledik" Ever felé, legalábbis most már tudják az alapokat egymásról, mint barátok. Kedvenc szín, kedvenc kaja, idegesítő szokás, aktuális kedvenc zene, közeli rokonok nevei.. Alapok.. Akaratlanul is, de mikor Ever meséli, hogy miket tudott meg megint Ash-ről, összehasonlítom magamban azzal, amiket én tudok. És valahogy megnyugtat a tudat, hogy velem sokkal nyíltabb. Akárhányszor arra gondolok, hogy mennyire értékes a barátságunk, elönt egy boldogság érzés, és melegen szétárad bennem. A szívem erősebben dübörög, és érzem, hogy átjár az a bizonyos biztonság érzet. Hogy van valaki, akinek mindent elmondhatok. De ezek után mindig átfordul ez az érzés.. Pillanatok alatt. Egyik percben még felhőtlenül érzem magam, a másikban pedig visszarántanak a valóságba.
Hogy három hete.. azóta a beszélgetés óta, alig vagyunk ketten. Mikor Maddoxnál összefutunk, vagy mikor a suliból hazadob, mert nekem nincs kocsim.. Ezek az alkalmak, amikor tudunk beszélni. De ilyenkor is többnyire csöndben ülünk, és gondolkodunk. Szar érzés. Szar érzés olyan mellett ülni, akiről tudod, hogy máskor órákat beszéltek át. De így a legjobb, nem? Ők összejönnek, én pedig nézem. Áh, kicsit sem vagyok mazochista.

- Na jössz? - bök oldalba Zoe, én pedig megrázom a fejem, miközben a most vett szendvicset elemzem. Zúg az egész ebédlő, mindenki éhes, rohannak a pulthoz kikérni a kajájukat, nekem pedig.. az is megfordul a fejemben, hogy zacskóstul dobjam a szemetesbe.

Semmi étvágyam. Úgy kb. három hete. Eddig fogytam másfél kilót, ami nálam durva teljesítmény, és ha így megy, akkor nyár végére meglesz a topmodel alakom. Jah, és a jegyeim is romlanak.. Képtelen vagyok figyelni, romlik az átlagom, és koncentrálni is kevés ideig tudok. Nem tudom mi a baj velem. Érzem a változást, az érzést. HOgy valami motoszkál bennem, ami eltereli a figyelmem.. Csak még az agyam hátsó részében van, és nem tudom mi az. A pszihomókus, - akihez még mindig járok - azt mondta, hogy ha nyugodt leszek, és a felgyülemlett feszültséget kiadom, akkor meg fogom tudni ennek az okát..

- Jó, mi mentünk.. - tolja be a széket Ever is, és távolodni készülnek, de még egy gyors puszi Ash arcára. Bah. Sosem értettem mire jó ez. Most vagy jártok, vagy nem, de hülyeség ezt csinálni..Minden alkalommal, mikor elköszönnek.. Minek? Délután úgyis látják még egymást.

- Bree, pattanj, hazaviszlek! - lök oldalba Irwin, és mire feleszmélnék, már a vállamat átkarolva húz kifelé az étkezőből. Mióta vagyunk megint ennyire közvetlenek?! Nem értem őt.. Talán eddig sem sikerült.

- Muszáj? - kérdezem besavanyodva, mert semmi kedvem nincs most vele egy autóba ülni. Szar kedvem van, összedől körülöttem minden, miközben én a kupi tetején ülök lehajtott fejjel, A7x-et hallgatva. Igen, igazán kecsegtető a jövőt tervezek magamnak. Bár ez még annyira nem is rossz.. Kár, hogy úgy élem meg, hogy minden más körülöttem romokban..

- Igen! Beszélni szeretnék veled, de erre semmi esély, amíg ilyen kedved van! - belök az anyós ülésre, és a platón átugorva becsúszik a kormány mögé. Beindítja a motort, miközben gyorsan arról magyaráz, hogy nem lehetek ilyen állapotban, hogy tudni akarja mi van velem, hogy 2 hete fel sem vettem a kedvenc nadrágom, biztos mert nagy lett rám, és még egy csomó hülyeségről hadovál, miközben a sebességkorlátot durván megszegve haladunk ki a városból. Hogy hova? Passz.

- Ashton.. 

- Nem! Elegem van ebből, London mi a franc van veled? Vagy már azt hiszed, hogy ha Ever-re rálőcsölsz, akkor többé nem érdekelsz? Egyáltalán miért olyan a kisugárzásod, mintha megakarnál halni?!

- Ashton..

- Amúgy meg rohadtul nem érdekel a szöszi, ezerszer megmondtam, hogy semmi kedvem randizni! Főleg, nem..

- ASHTON! Elég! - kiáltok föl, és idegesen a műszerfarra csapok. Hagyja már abba! Zsong a fejem, szédülök, és a szavai túl határozottak ahhoz, hogy nekem címezze őket. Túl kimondja az igazságot.. Nem akarom hallani. Elegem van! A kezemmel a halántékomhoz nyúlok, végre kicsit befogta. Megdörzsölöm a fejem, és próbálom tisztázni a gondolataim. Nehéz, még mindig zsong a fejem a hangjától.

- London.. mi történt? Konkrétan 3 tanár jött ma oda hozzám, hogy leromlottál, segítsek, vagy korrepetáljalak! Eddig inkább te oktattál engem, most mégis.. Mi változott? Hmm..? - kifújja a levegőt, és halkabban beszél. Talán rájött, hogy nem kell ordítania, fél méterre ülök tőle, hallom amit mond. A sebességből is vissza vesz, most már normális tempóban haladunk az autópályán.

- Mi változtunk, érted? Kibaszottul abba a hitbe ringattam magam, hogy olyan barátok vagyunk, akik mindig ott vannak egymásnak. Erre itt vagy mindig Everrel, vagy Luke-kal, és a többiekkel, én pedig maradjak a seggemen, néha hazafurikázol, és ennyi.. Kicsit nagy a váltás, nem gondolod? Főleg úgy, hogy előtte konkrétan nálatok is aludtam! - ahogy kimondom, úgy is bánom meg a szavaim. De nem érdekel. Most már semmi se. Nem tudom mi van velem, miért visel ez meg ennyire, és mi a faszért nem fogja fől, hogy Ő tehet róla!A szavaim kibuknak belőlem, bár nem mondanám ,hogy annyira meg akarom akadályozni ezt.

- Oh, hibáztass engem, azért mert Te megváltozol, és Te befordulsz! Végül is én tehetek róla! Ne haragudj már, de ez rohadtul gyerekes! Hibáztass engem, mert a sajátodat nem tudod elfogadni! - a sebesség számláló ismét felpörög - A kurva életbe már, ki is mondta, hogy próbáljam meg a szöszivel? Na? Mert, hogy én randizni nem akartam, az is biztos! Ki is ajánlotta?! 

- Rohadtul nem erről beszélek! Eltávolodtunk, és erről te tehetsz! Én mindig ott voltam, mint valami idióta, fölösleges harmadikként! Kizárólag te vagy a hibás abban, hogy ez lett.. - makacsan rázom a fejem, a kocsi zeng a hangomtól. 

- London, nézzél már tükörbe! Ha valami tönkre baszódik két ember között, arról ketten - kizárólag - ketten tehetnek! Se külső ember, se csak az egyikük.. MINDIG KETTEN! Nincs kivétel! Ha nem bírod feldolgozni, hogy ebben te is ludas vagy, akkor azt nagyon sajnálom! Őszintén, bár nem értem mióta lettél ilyen! - a fejét rázza, ujjai belemélyednek a kormányba. Csöndben hallgatom, megszólalni képtelen vagyok. A torkom kiszáradt, és most, életemben először, azt érzem, hogy nem a düh miatt kezd könnyezni a szemem. Szomorú vagyok. Elcseszettül szomorú.

- Kérlek fordulj vissza.. - nyögöm halkan az ablak felé meredve, de nem hallja, így megismétlem, most már kicsit hangosabban. Nem használnám azt a szót az elején, de muszáj. Így beismerőbbnek hatnak a szavaim. 

- Nem, akarok vitát, de.. 

- Fordulj vissza.. Nem akarok veled sehova menni.. - halkan mondom, talán annyira, hogy mégsem érzékeli a szavaimat, de tudom, hogy jó a füle, és biztos, hogy ezt azért hallotta. A mondat égeti a torkom, mert tudom, hogy nem igaz. Három hete felhőtlenül nyugodt, és boldog voltam. Most egyik sincs meg, ráadásul ki vagyok merülve, így eltekintek a belül mardosó lelkiismeretemtől. 

- Értem - nyel egyet, majd rám sandít, és a legközelebbi kijáratnál lefordul. A benzinkúthoz be megy, én pedig addig a kocsiban maradok. Hihetetlen, hogy ezt mondtam. Tök idióta vagyok. Vagy egyáltalán miért baj, hogy ezt mondtam? Vagy.. csak úgy én miért nem lehetek dühös?
 Kicsit később elkezd esni az eső, ő pedig visszajön két poharas kávéval a kezében. A kapucniját a fejébe húzza, és úgy fut a kocsihoz. Megszokás, vagy nem, amint közel ér, kicsapom az ajtaját, hogy csak be kelljen szállnia. Nem is gondolom végig amit cselekszek.

Szó nélkül a kezembe nyomja az egyik poharat, míg a másikat elkezdi ő inni. Még nagyon meleg, gőzölög az egész, de nyugodtan égeti vele végig a torkát. Nem mondunk semmit, én nem köszönöm meg, ő se szól semmit a gesztusomról, és ez a csönd így  is marad, amíg vissza nem indulunk. 

- Mondtam, hogy nem szeretnék randizni..- halkan beszél, érdes a hangja, látszik, hogy nehezen szüli a szavakat, de csak azért sem nézek felé - De, és ez a szó fontos.. "de", a te kedvedért belementem. Csak a te kedvedért mondtam, hogy oké, megpróbálom. Magamtól nem kezdtem volna. És most mégis oda jutottunk, hogy ezért veszekszünk. Ezért távolodtunk el. Én ezt nem akarom - rám néz, érzem a tekintetét magamon, mégsem nézek vissza rá. Meglepő módon tartom magam, makacsul bámulok kifelé az ablakon, és a tükörképemnek kezdek beszélni.

- Nem hittem, hogy elszakadhatunk ennyire. Hogy Ever fontosabb lehet, a mi barátságunknál.. Furcsa, hogy ebbe kapaszkodok, de nem volt még ennyire szoros kapcsolatom.. soha. Csak Alex-szel, de ő a bátyám, basszus! - fordulok hirtelen felé, a tincseim csak úgy repkednek körülöttem.

- Megint elbeszélsz mellettem! Francba, bár értenéd mit akarok mondani! - csap a kormányra idegesen, majd összevont szemöldökkel rám néz, tipikus, "most akkor mi van" tekintettel. Én az útra meredek, ahol úgy zuhog, mint még soha. Mi pedig repesztünk. A sebesség mutatja, hogy Ash ideges.. Nagyon ideges. Az eső függönyön keresztül megpróbálok kivenni bármit is, de lehetetlen. Hátra nézek, hátha ott látni valamit, de ott ugyanígy semmi.. Az elhagyott út vonalát lehet ki venni.

Visszafordulok az ülésben, és előre tekintek.

- Veszélyes ilyen gyorsan vezetni - ahogy ez a mondat megfordul a fejemben, már meg is bánom.
Olyan gyorsan veszem észre előttünk az úton a barna foltot, hogy már késő. Csak egy pillanatba tellik, és az agyam már fogja is, hogy mi történik. Rém képek ezrei sorakoznak fel előttem, röpke pár másodperc alatt,. Ash-re nézek, de már eldőlt, hogy mi lesz.

Az állat - nem tudom micsoda - felcsapódik a motorháztetőre, onnan pedig a szélvédőre. Csupa vér lesz minden.. Az egész egy szempillantás alatt történik.. Mintha meg lenne rendezve. Az állat oldalra csúszik, piros csíkot húz maga után. Ash a vezető ülésből az egyik kezével az enyémet keresi, és mikor megtalálja megszorítja, és ha jól hallom annyit motyog, hogy "Itt vagyok! Ketten vagyunk!" A következő pillanatban oldalra rántja a kormányt, és már tudom mi következik.

Mintha a forgatókönyvből olvasnám. A kocsi nekiütközik a szalagkorlátnak, és pechünkre, még át is szakítja. Egy darabig azt hinnénk vége. Meg állunk ott, a korlát után a füvön. Ennyi, az izgulásnak vége, minden oké. Akár ez is történhetne.. De esik. A fű pedig csúszós, és Ash hiába egész tapasztalt vezető, ezt nem tudja kivédeni. A kocsi bebukfencezik az árokba, és kis híján múlik, hogy nem borul fel. Csattanás következik, fogalmam sincs, mi történt. Már csak a zúgást hallom.

Én végig sikítom ezt a röpke 10-15 másodpercet.. Mert körülbelül ennyi.

15 másodperc, és simán másik irányba terelődik az életed. A mi esetünkben.. egy szarvasba. Bár lehet, hogy őz, vagy farkas volt. Nem számít. Most már nem is fog.. 

Minden amit várok - még az én kis hitemmel is -, hogy végre lássam azt a fránya alagutat. Tudjátok.. aminek a végén ott a fény. Legalábbis ezt mondják.. Persze aztán ki tudja. Előbb-utóbb úgyis kiderül. Bár a szerencsén is múlik.. És ahogy az utóbbi időben tapasztaltam.. nekem abból sosem volt.