Úgy 15 lehettem, mikor elkezdtem tervezni, hogy hogyan alakítom a jövőmet. Melyik suliba jelentkezem, hányas jegyeket akarok kapni, miből érettségizek kitűnőre, és ezek után milyen álom melóm lesz, na meg mennyire irigyelni fognak a kitartásom, és a szorgalmam miatt. Igen így terveztem. Minden eshetőséget kiveséztem, mindent sorra vettem, és a hibalehetőségeket minimálisra csökkentettem. De egy dolgot kihagytam.Pedig azt reméltem, ha mindent sorra veszek, nem borulhat az egész. De borult.. nem is akárhogy. És miért? Mit hagytam ki? Hát a legfontosabbat! A lehetőséget minden másban.
Persze most öreg fejjel bölcsnek tűnhetnek a szavaim, de akkor tényleg ezt hittem. Hogy én leszek az, akinek a kezében van a jövője, és abba senki nem szólhat csak úgy bele. Körülöttem mindig olyan emberek voltak, akiknek volt valami hibája. Valami, ami mindig lehúzta őket, és így elfeledkeztek a céljaikról.. Arról, hogy pontosan, egy bizonyos ideig miért is harcoltak. Nem akartam ilyen lenni. Nem akartam, hogy csak egy legyek azok közül, akiknek felborult az élete. Én, én akartam lenni. Utólag visszagondolva ez nem igazán sikerült. Mert mi az amitől kifordulhat az ember önmagából? Mi az, ami miatt totál elvesztheti az eszét, és megfeledkezhet a körülötte történő dolgokról? Vagy mi az, ami kizökkentheti, és megváltoztathatja a lelkivilágát? Na? Egyet tippeljetek!
Ha talált, a végén elmondom. Ha nem, akkor pedig nyugi. Időközben úgyis kiderül..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése